Fordítás a különböző korokban

Fordítók, a láthatatlan hősök

Magyar vonatkozással kell kezdenünk, a pelegrinációval. Itthon a pelegrináló diákok voltak ez első fordítók. A pelegrináció tartalma kiterjedt: azt takarta, amikor a magyar diákok (a 13-17. századról beszélünk) külföldre mentek tanulni: jellemzően a Németalföldre, vagy Hollandiába, kevesen pedig Angliáig is eljutottak. Amikor hazajöttek, magukkal hozták, amit tanultak: a kultúrát, sportot, a nyelvtudást, néha irodalmi műveket, esetleg trendeket, és gyakran feleséget is. Ezek a diákok lettek később az első magyar fordítók, műfordítók, tolmácsok, akik az idegennyelv-tudásukkal segítették a hazájukat.

Az antik kor: a Biblia

Azt tudjuk, hogy a Biblia eredetileg csak egyetlen nyelven – héberül - volt elérhető. Valószínűleg az ókori világ egyik legnagyobb szabású fordítási projektje volt az, amikor 70 fordító egyszerre fordította azt Alexandriában, egymástól függetlenül, görög nyelvre. A legenda szerint legendásan jól sikerült, hiszen állítólag mindenki szóról szóra ugyanazt a fordítást adta vissza, így egyértelmű, hogy a Biblia tökéletes fordítása az eredeti hébernek.

A fordítást magát el is nevezték Septugainta-nak, utalva ezzel a 70 tökéletesen egyforma fordításra. Természetesen nem csak a Bibliát fordították már akkor, hanem drámákat, műveket, pergameneket is.

A fordítás azonban más volt, mint manapság: ezt Cicero ismerte fel, aki egy szónoklatában kiállt a „tükörfordítás” ellen érvelve, felismerve azt, hogy a szavak között vannak kulturális különbségek is, amire illik figyelni. Az antik korban egyébként különösen nagy szerepük volt a fordítóknak: az arabok a görög birodalom meghódításakor az ottani drámákat arab nyelvre fordították, így hatottak egymásra a hatalmas kultúrák.

Évszázadok, fordítók

Minden évszázadnak megvoltak a jelentős gondolkodói, akiknek tanait igyekeztek lefordítani az akkori kor fordítói: A 15. századi Angliában Thomas Malory francia-angol fordításai voltak igazán kiemelkedők (akkori műveket fordított le a két nagyhatalom nyelvére), miközben Olaszországban Platont fordított Marsilio Ficino.

Ha ehhez hozzáteszed, hogy eközben itthon gyarapodott Mátyás legendás könyvtára (rengeteg fordítással), akkor a 15-16. századot a fordítók, a fordítások aranykorának is tarthatjuk. Továbbá jól tudjuk, hogy mennyi háború, és mennyi különös békekötés tűzdelte ezt az amúgy vérzivataros korszakot (mennyi és mennyi nemzet tűnt el, született meg, vagy élt túl válságokat egymás királyainak, királynőinek, azaz a királyi családok összeházasításával), így el tudod képzelni, hogy Európa egyszerre volt Bábel, és olyan multikulturális összenépi olvasztótégely, amiben lubickoltak a fordítók!

Ha egy festőt másolsz, nem változtathatod meg a vonásokat

Hosszú alcím, mi is tudjuk, de a 17-18. században heves vita folyt a fordítók közt, akkor is, ha alapvetően néhány nyelvről, néhány másik nyelvre kellett csak fordítani. A fenti mondatot John Dryden (nálunk ismeretlen) angol költő mondta, amikor elvi vita alakult ki a fordítók közt arról, hogy mennyire változtathatja meg a fordító a szöveg jelentéstartalmát.

Ő úgy vélte, hogy ha egy festőt másolsz, nem változtathatod meg a vonásokat: valószínűleg Dryden-nek köszönhetjük azt, hogy a fordítás bár nem lehet szó szerinti (ez volt, amit már Ciceró sem szeretett), de a lehető legközelebb kell állnia az eredeti szöveg mondanivalójához. Ugorjunk pár évszázadot: valószínűleg te sem bírod az olyan filmcímeket, amikor angolul a film Warrior, magyarul meg lefordítják: A harcos útja a sötétségbe.

18. század - a fordítás fekete évei

A következő évszázadra Drydent aztán úgy felejtették el, mintha soha nem lett volna: eljött a fordítók fekete évszázada, amikor az új irányvonal a teljes szabad fordítás volt. Az a hit terjedt el, hogy a fordítás két elme találkozása, ezért amit az egyik elme mond, azt a másiknak a saját nyelvén és eszközeivel, saját belátása szerint kell továbbadnia.

Ha a fordító úgy vélte, egy adott rész unalmas, vagy csak nem érti, hát jól kihagyta. Ez az időszak leginkább ahhoz a játékhoz volt hasonló, amikor valaki elmond egy történetet egy mellette állónak, ő továbbadja, ő még tovább, majd a végén az eredetit nyomokban tartalmazó sztorit kapunk.

Említésre méltó még egy viszonylag rövid nevű, de annál komolyabb kínai fordító, Yan Fu, aki egészen egyszerű hármas elméletet vezetett be a köztudatba. Ő azt mondta, hogy ha a fordítás tartalma nem teljesen érthető az olvasó számára, az olyan, mintha le sem fordították volna.

Szöveghűen kell fordítani, teljes mértékben megfelelve a forrásnyelvi tartalomnak, viszont elegánsan azokat a szavakat és kifejezéseket használva, amiket a célnyelven megértenek. A megértésnek mindent alá kell rendelni, akár a szórendet, a nevek fordítását, példákat, mindent: Fu tanai aztán elterjedtek, és nagy hatással voltak a fordítókra szerte a világon.

A 20. századtól napjainkig

Az utolsó két évszázad a fordítások aranykora: még mindig akadnak olyanok, akik szerint a szó szerinti fordítás a megfelelő (és őket az sem tántorítja el, hogy léteznek leíró nyelvek, mint például a román, mely sok mindent „körbeír” mert nincsen rá szava), és egyre erősödik az az irány, amelyik arról szól, hogy a fordítás célja a megértés és értelmezés.

Bár a fordítók és fordítóirodák már kommunikációs csatornákká váltak, a fordítók mégis névtelenek, ismeretlenek, és láthatatlanok: te sem tudod, hogy a legutóbb olvasott könyvedet ki fordította, és nem biztos, hogy megnézed, vagy bárhol is jelzik, hogyan és miért tudod a saját nyelveden olvasni azt, amit éppen olvasol. Ugyanez igaz a televíziózásra is, ott sem tudod ki volt a fordító. De talán nem is ez a fontos, hanem az, hogy eléred a saját nyelveden is.

Kattints és kérd akár ingyenes próbafordításunkat vagy válaszd az azonnali árajánlatkérést!